Itt van az ősz, itt van az iskola újra…hogyan lehet fenntartani vagy felkelteni a motivációt az iskolához? - 2. rész

Ezek közül mindegyiknél nagyon fontos tényező a sikerélmény. Akár tanulási vagy figyelmi nehézség miatt, vagy képességbeli elmaradás, vagy esetleg a tanár magas elvárása az, ha folyamatosan, visszatérően a befektetett energia ellenére nem ér el sikereket, akkor elveszíti a lelkesedését a gyermek. Pont úgy, ahogy egy felnőttet is megvisel a sikertelenség. Eközben az önbizalma, önértékelése is sérül, és egyre nehezebb felkelteni és fenntartani az érdeklődését. Nagyon fontos lehet ilyen esetekben a differenciált mérce: akár otthon figyelembe venni a jegyeknél, ha valamiből rosszabb jegyet hoz, akár a tanárnak figyelembe venni, hogy a befektetett energia és a teljesítmény az adott gyerektől milyen valódi eredménynek számít. A folyamatos magas elvárás és a folyamatos versengés az ügyesebb gyerekek teljesítményét lehet, hogy növeli (bár egyéb érzelmi és személyiségfejlődésről nem beszélünk most, amik sérülhetnek a háttérben), de ez a légkör nagyon sok gyereknek, akár tehetséges, sok területen ügyes-okos gyereknek sok szorongást, teljesítmény romlást, kudarcot, önértékelés vesztést, motivációvesztést eredményezhet. Fontos megélnie minden gyereknek, hogy az értéke nem a teljesítménye, és a sikeressége sem feltétlenül az iskolai teljesítménye függvénye. A motiváció fenntartásához meg kell élnie a gyerekeknek, hogy miben van tehetségük, miben különlegesek, mibe érdemes a leginkább az energiájukat fektetni. Sok esetben ez az iskolai életen kívül fog tudni megvalósulni.

A délutáni tevékenység azonban nem csak a sikerélmény miatt fontos. Az iskolai élet valóban munka a gyerek részéről, és nagyon elfárad benne. Persze ebben vannak egyéni különbségek: ki mennyire fárad el, ki mennyire mutatja ki, és ki mit igényel, mikor fáradt. Az iskolán kívüli időnek viszont a kötelezettségeknél sokkal inkább kellene szólnia a pihenésről, ami lehetőséget ad a gyermeknek, hogy érzelmileg, személyiségében fejlődjön. A napközben tapasztalt intellektuális, érzelmi és társas hatások leülepedése nagyon fontos része a tanulásnak. Felnőttként egyre jobban igyekszünk figyelni az “én-időre”, amit ugyanúgy meg kell adni a gyerekeknek is, amikor “csak úgy gyerekek” lehetnek. Alsós korosztályig ez a szabadjáték. A szerepjátékon, mintha játékon, a fantázián, az alkotáson keresztül fejlődik. És persze a mozgás, ami nem a fociedzés vagy a délutáni úszás, hanem a céltalan sikítva szaladgálás, fogócskázás, homokozás, fára mászás. Az idővel ezek a szabadjáték idők persze változnak, és belekerül a ping-pong asztalon heverészve dumálás, a patakparton lófrálás, biciklizés, és tinis lustulás. Ezek ugyanannyira, ha nem jobban kellenek az egészséges fejlődéshez, mint a délutáni házi feladat írása!

3.Inkább kisebbeknél jelenik meg az iskolával szemben az a kimondott vagy kimondatlan ellenérv, hogy addig el kell válnia a szülőtől, addig nem lehet együtt a szülővel. Előfordulhat szeparációs nehézség, bár ebben a korban már ez egy speciálisabb terület, érdemes pszichológussal egyeztetve személyes segítséget kérni. Ha azonban az elválás más helyzetekben nem okoz nehézséget, mégis az iskolával szemben elhangzik problémaként, akkor érdemes megvizsgálni a kérdést: vajon mennyire változott a szülőkkel töltött idő, a napirend az iskolai tanév során mondjuk egy szünethez képest. Ha a gyermekkel rendszeres, mély, minőségi időt tölt a szülő, és a hétköznapok mókuskerék működésében ez elvész, akkor a gyermek az iskola felé fordíthatja csalódottságát, dühét. Természetesen nem elvárható, sőt, nem is megvalósítható, hogy ugyanannyi idő jusson egymásra iskolaidőben, mint nyáron, de vannak apróbb változtatások, amikkel lehet kompenzálni a külön töltött időt. Egyrészt akkor, ha a napi rutinban megvannak azok a biztos pontok, ahol lehet érzelmileg közel kerülni egymáshoz. Van, akinél ez a délutáni szabadjáték idején van, amikor lehet felszabadultan együtt nevetni, játszani, és élményt megosztani. Van, akinél a habfürdő, vagy a félhomályos esti alvásra készülés az a pont, amikor bensőséges hangulatot lehet teremteni, és a gyermek felé szavak nélkül (vagy megfelelő időben szavakkal is) kifejezni, hogy értékes a létezése, és nagyon szeretve van. A speciális minőségi időkre néha várni kell, de annak is meg lehet adni a módját. Sok feszültséget és szorongást kelt, ha mindig csak azt hallja, hogy “majd máskor”, “most nincs rá(d) időm”, stb. Persze valós az időhiány, de ha a gyermek azt a választ kapja, hogy “pénteken délután majd fagyizás közben csak rád figyelek”, vagy “szombaton délelőtt kettesben lehetünk, és kitalálunk egy szuper közös programot”, stb, abban a késleltetésnek van határideje, és a gyermekben fenntartja a reményt, a várakozást, és megmarad a bizalma a szülő, és az önbizalma saját maga felé.

4.Az iskolában eltöltött idő helyett persze sokkal jobb lenne játszani, sportolni, fagyizni menni a barátokkal, vagy otthon dögleni a családdal. Természetes érzés, hogy a kedvenc, vagy legalábbis nagyon kedvelt tevékenységekre áhitozunk az iskolai feladatok és megfelelés, alkalmazkodás helyett. De ha folyamatosan, és nagyon intenzíven, már-már megnyugtathatatlanul tiltakozik az iskola ellen, a másik oldalon az örömöt okozó programot felhozva, akkor elképzelhető, hogy elcsúsztak az arányok a suli és a szabad tevékenység között. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szabadjáték, a feltöltő idő, a feldolgozást segítő szabadprogram, amikor a gyermek dolga, hogy gyermek legyen és örömöket és élményeket gyűjtsön, elengedhetetlen. Jó esetben az iskola is rejt ilyen kincseket, ha jól érzi magát az osztályban, érdekli az új információ, kötődik a tanárhoz, sikerélménye van, stb. Vannak olyan iskolai élmények, amik hasonlóak egy ilyen feltöltő szabadprogramhoz, de ritkák, hiszen a keretek, szabályok, kötelezettségek, tanmenet, alkalmazkodás, stb. van az előtérben. Így ha a gyermek túlzottan elutasítja ezt, elképzelhető, hogy kevés jut neki az általa választott szabad programból. Ha ez áll az ellenállás hátterében, akkor ezzel az aránnyal kell foglalkozni, és billenteni rajta egyet a pihentető, feltöltő programok irányába. Lehet ezt azzal is tenni, ha kisebb súlyt tesznek az iskola otthonra tevődő feladataira, hogy ezzel csökkentsék a stresszt, és jobban bekerüljenek a pozitív érzelmek, de ha van lehetőség, akkor a heti ritmusba fixen érdemes olyan elfoglaltságokat tenni, amikor nincs semmi konkrét dolga a gyereknek, hanem valamit csak azért csinál, mert róla szól, jól esik neki, szereti. Ami a kiteljesedés, az öröm és az önazonosság érzését, a flowt adja meg Itt van az ősz, itt van az iskola újra…hogyan lehet fenntartani vagy felkelteni a motivációt az iskolához?

5.Sok esetben megfigyelhető, hogy a gyermek, vagy fiatal azért tiltakozik az iskola ellen, mert a közösségben él meg valamilyen problémát. Ez lehet “akut” jellegű, vagyis van valamilyen konfliktus, összeveszés, kínos helyzet, stb. Ilyen esetben általában megoldódik a helyzet attól, hogy a gyermek alszik rá egyet, kitalál más megoldást, és persze beszélget a szülővel, vagy számára más fontos felnőttel az átélt élményekről. Ezeket nehéz átélni, de kikerülhetetlenek, és nem okoznak olyan mély sebeket, mint mikor valami visszatérő, ismétlődő stresszhelyzetről van szó. Ha azonban az osztályban nem találja a helyét, kirekesztik, csúfolják, akár online, akár személyesen megszégyenítik, bántalmazzák, akkor már komolyabb problémával állunk szemben, és komoly stresszt él át a gyermek/fiatal. Sokszor nem is azonnal, hanem már hosszú bántások eseménysora után derül ki a szülő számára, hogy mennyire rosszul érzi magát az osztályban, és elképzelhető, hogy az osztályfőnök, tanárok ebből nem sokat érzékelnek. Ha azonban napvilágra kerül ez az információ, nagyon fontos lépni, és a gyermekünk mögé állni. Először is sokat segít az, ha minden ítélet, segítségadás, vagy tanács nélkül csakúgy végig hallgatják. Fontos kimondani, és olyankor mellette lenni, mikor meg tudja fogalmazni ennek a helyzetnek a fájdalmát, szomorúságát, dühét. Ha már megvan a bizalmi légkör, és a biztonságos kapcsolódás, akkor lehet gondolkodni a megoldásokon együtt. Azt viszont fontos tudni, hogy ez az esemény, mivel ismétlődő, és a személyének az elutasításáról szól, erősen hat az önmagáról alkotott képére, önbizalmára. És mivel ez a kép ebben az időszakban sokkal inkább a kortársak, mint a szülők szemüvegén keresztül alakul, nagyon nehéz, szinte lehetetlen pusztán otthonról fordítani ezen. SZükség van arra, hogy közösségi szinten történjen változás, hogy megélhesse, hogy a társai el tudják fogadni. Ehhez érdemes megpróbálni közösségi szinten foglalkozni velük, ahol nem csak a “nem szép dolog kirekeszteni és bántani másokat” dorgálás, hanem komoly közösségépítés, érzékenyítés és csoportdinamikai változások történnek, pl egy pszichológus vezetésével, az osztályfőnök közreműködésével egy hosszabb folyamatban. Sokat számít az is, és segít elviselni/elfogadni a peremhelyzetet az osztályban, ha nagyon erős kapcsolatok, csoportélménye van valahol az osztályon kívül a kirekesztett gyereknek. Vagy első körben már az is, ha van egy-egy erős barátsága, akiken keresztül akár bővülhet is a baráti kör idővel. De ha nagyon beragad a helyzet, és nem sikerül kilépnie belőle, akkor többet árt, ha folyamatos stresszben és kisebbségi érzésben él, mint amennyit bármilyen iskola nyújthat. Megfelelő támogatás, befogadás és empátia mellett egy újabb közösségben megélheti azt, amit az elsőben nem tudott. Nem feltétlenül rossz döntés eljönni a mérgező közegből, nem feltétlenül menekülés, ha nem fogadja el tovább azt a légkört, ami csak összébb és összébb nyomja az énképét. Ettől függetlenül kapcsolódhat szomorúság, gyász az elhagyott osztályközösséghez, vagy az iskolához, hogy “nem sikerült bekerülni a közösségbe”, így elképzelhető, hogy a helyzet közvetlen megoldása még nem oldja meg a problémát azonnal, és szükség van egyéb pszichés támogatásra is. Az viszont biztos, hogy az iskolába járás kedvének meghozatala csak úgy lehetséges, ha a gyerek a közösségben is -újra- otthon érzi magát.